A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (nagytanács)

2018. október 24. ( *1 )

„Előzetes döntéshozatal – Uniós jogi elvek – Lojális együttműködés – Eljárási autonómia – Az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elve – Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény megsértése esetén a büntetőeljárás megismétlésére lehetőséget biztosító jogorvoslatot előíró nemzeti szabályozás – Ezen eljárásnak az európai uniós jogban biztosított alapvető jogok feltételezett megsértésének esetére való kiterjesztésére vonatkozó kötelezettség – Hiány”

A C‑234/17. sz. ügyben,

az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet az Oberster Gerichtshof (legfelsőbb bíróság, Ausztria) a Bírósághoz 2017. május 4‑én érkezett, 2017. január 23‑i határozatával terjesztett elő az

XC,

YB,

ellen,

a Generalprokuratur

részvételével, kölcsönös bűnügyi jogsegély iránti megkeresés tárgyában folyamatban lévő eljárásban,

A BÍRÓSÁG (nagytanács),

tagjai: K. Lenaerts elnök, R. Silva de Lapuerta, M. Ilešič, L. Bay Larsen, E. Levits, C. G. Fernlund és C. Vajda tanácselnökök, A. Arabadjiev (előadó), C. Toader, M. Safjan, D. Šváby, S. Rodin és F. Biltgen bírák,

főtanácsnok: H. Saugmandsgaard Øe,

hivatalvezető: K. Malacek tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2018. március 20‑i tárgyalásra,

figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:

–

az osztrák kormány képviseletében J. Schmoll, K. Ibili és G. Eberhard, meghatalmazotti minőségben,

–

a magyar kormány képviseletében Fehér M. Z., Koós G. és Tornyai G., meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében H. Krämer és R. Troosters, meghatalmazotti minőségben,

a főtanácsnok indítványának a 2018. június 5‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésének, valamint az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvének értelmezésére irányul.

Ezt a kérelmet a Staatsanwaltschaft des Kantons St. Gallen (St. Gallen kanton ügyészsége, Svájc) által az osztrák igazságügyi hatósághoz XC‑vel, YB‑vel és ZA‑val kapcsolatban intézett kölcsönös bűnügyi jogsegély iránti megkeresések alapján indult eljárás keretében terjesztették elő, akiket azzal gyanúsítanak, hogy Svájc területén a hozzáadottérték‑adóról (héa) szóló svájci törvény értelmében vett adókijátszást és egyéb büntetendő cselekményeket követtek el.

Jogi háttér

Az uniós jog

A Benelux Gazdasági Unió államai, a Németországi Szövetségi Köztársaság és a Francia Köztársaság kormányai között a közös határaikon történő ellenőrzések fokozatos megszüntetéséről szóló, 1985. június 14‑i Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló, 1990. június 19‑én Schengenben (Luxemburg) aláírt és 1995. március 26‑án hatályba lépett egyezmény (HL 2000. L 239., 19. o., magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 2. kötet, 9. o., a továbbiakban: SMVE) III. címének „Kölcsönös bűnügyi jogsegély” című 2. fejezetében található 50. cikkének (1) bekezdése a következőképpen szól:

„A Szerződő Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy [a Strasbourgban, 1959. április 20‑án kelt, a kölcsönös bűnügyi jogsegélyről szóló európai egyezménynek [Magyarországon kihirdette: 1994. évi XIX. törvény], és a Benelux Gazdasági Unió tagjainak minősülő Szerződő Felek közötti kapcsolatokban az 1974. május 11‑i jegyzőkönyv által módosított 1962. június 27‑i, kiadatásról és a kölcsönös bűnügyi jogsegélyről szóló Benelux szerződésnek] megfelelően kölcsönös jogsegélyt nyújtanak egymásnak a jövedéki adóra, a hozzáadottérték‑adóra [(héa)] és a vámokra vonatkozó törvények és rendelkezések megsértése esetében. A vámügyi rendelkezések alatt a Belgium, a Németországi Szövetségi Köztársaság, Franciaország, Olaszország, Luxemburg és Hollandia között a vámigazgatási szervek közötti kölcsönös segítségnyújtásról 1967. szeptember 7‑én kötött egyezmény 2. cikkében, valamint a Tanács 1981. május 19‑i (a tagállamok közigazgatási hatóságai közötti kölcsönös segítségnyújtásról, valamint e hatóságoknak és a Bizottságnak a vám‑ és mezőgazdasági ügyekre vonatkozó jogszabályok helyes alkalmazásának biztosítása érdekében történő együttműködéséről szóló) 1468/81/EGK rendelet [(HL 1981. L 144., 1. o.)] 2. cikkében megállapított szabályokat kell érteni.”

Az SMVE III. címének „A kétszeres büntetés tilalma (ne bis in idem) elvének alkalmazása” című 3. fejezetében található 54. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Az ellen a személy ellen, akinek a cselekményét a Szerződő Felek egyikében jogerősen elbírálták, ugyanazon cselekmény alapján nem lehet egy másik Szerződő Fél területén büntetőeljárást indítani, amennyiben elítélés esetén a büntetést már végrehajtották, végrehajtása folyamatban van, vagy az ítélet meghozatalának helye szerinti Szerződő Fél jogszabályainak értelmében azt többé nem lehet végrehajtani.”

Az osztrák jog

A Strafrechtsänderungsgesetz (a büntetőjog módosításáról szóló törvény, BGBl., 762/1996) illesztette be a Strafprozessordnungba (büntetőeljárásról szóló törvénykönyv) a „büntetőeljárás megismétlése” (Erneuerung des Strafverfahrens) jogintézményre vonatkozó 363a.–363c. §‑okat, „az Emberi Jogok Európai Bírósága ítéleteinek végrehajtása érdekében”.

A büntetőeljárásról szóló törvénykönyv 363a. §‑a az alábbiak szerint rendelkezik:

„(1) Ha az Emberi Jogok Európai Bírósága ítéletében megállapítja, hogy valamely büntető bíróság határozattal vagy intézkedéssel megsértette az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, [Rómában 1950. november 4‑én aláírt] egyezményt vagy annak valamely kiegészítő jegyzőkönyvét, akkor az eljárást kérelemre meg kell ismételni, amennyiben nem kizárható, hogy a jogsértés az érintett személy vonatkozásában hátrányos befolyással lehetett a büntetőbíróság határozatának tartalmára.

(2) Az eljárás megismétlése iránti kérelemről minden esetben az Oberster Gerichtshof [(legfelsőbb bíróság, Ausztria)] határoz. A kérelmet előterjesztheti a megállapított jogsértéssel érintett személy és a Generalprokurator [(legfőbb ügyész)], a 282. § (1) bekezdése értelemszerűen alkalmazandó. A kérelmet az Oberster Gerichtshofhoz [(legfelsőbb bíróság)] kell benyújtani. A Generalprokurator kérelme tekintetében meg kell hallgatni az érintettet, az érintett kérelme tekintetében meg kell hallgatni a legfőbb ügyészt, a 35. § (2) bekezdése értelemszerűen alkalmazandó.”

Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés

2012‑ben St. Gallen kanton ügyészsége nyomozást indított XC‑vel, YB‑vel és ZA‑val szemben adókijátszás elkövetésének gyanúja miatt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy téves adatoknak a svájci adóhivatal részére történő megadásával összesen 835374,17 svájci frank (CHF) (hozzávetőleg 716000 euró) összegű héa‑visszatérítéshez jutottak. Ez az ügyészség kölcsönös bűnügyi jogsegély iránti megkereséssel fordult az osztrák igazságügyi hatóságokhoz annak érdekében, hogy a Staatsanwaltschaft Feldkirch (feldkirchi ügyészség, Ausztria) hallgassa ki az érintetteket.

XC, YB és ZA több alkalommal is panasszal élt Ausztriában a kért kihallgatás megtartásával szemben, lényegében azzal az indokkal, hogy az, hogy Németországban 2011‑ben, illetve Liechtensteinben 2012‑ben megszüntették a büntetőeljárást, az SMVE 54. cikkében meghatározott ne bis in idem elve okán akadályát képezi annak, hogy a svájci adóhivatal kárára elkövetett bűncselekmények gyanúja alapján velük szemben újabb büntetőeljárást indítsanak. A végső fokon eljáró Oberlandesgericht Innsbruck (innsbrucki regionális felsőbíróság, Ausztria) a 2015. október 9‑i végzésével megállapította, hogy nincs bizonyíték arra, hogy az SMVE 54. cikkét megsértették volna.

Bár ez a végzés jogerőre emelkedett, XC, YB és ZA a büntetőeljárásról szóló törvény 363a. §‑a alapján az Oberster Gerichtshoftól (legfelsőbb bíróság) a büntetőeljárás megismétlését kérte, és arra hivatkoztak, hogy a vitatott, kölcsönös bűnügyi jogsegély iránti megkeresések nem csupán az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4‑én aláírt egyezményben (a továbbiakban: EJEE, Magyarországon kihirdette: 1993. évi XXXI. tv.), hanem az SMVE‑ben és az Európai Unió Alapjogi Chartájában (a továbbiakban: Charta) rögzített egyes jogaikat sem tartották tiszteletben.

A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a büntetőeljárás megismétlésére csakis akkor van lehetőség, ha az Emberi Jogok Európai Bírósága által vagy pedig még az Emberi Jogok Európai Bíróságának jogsértést megállapító határozatát megelőzően az Oberster Gerichtshof (legfelsőbb bíróság) által megállapítottak szerint sérültek az EJEE‑ben biztosított jogok. Felmerül a kérdés, hogy a lojális együttműködés, az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvéből fakadóan a büntetőeljárás megismétlését akkor is el kell‑e rendelni, ha az uniós jog által rögzített alapvető jogok sérülnek, annak ellenére, hogy ezt az esetet a jogorvoslatot szabályozó jogszöveg nem írja elő kifejezetten.

Ilyen körülmények között az Oberster Gerichtshof (legfelsőbb bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Úgy kell‑e értelmezni az uniós jogot, különösen az EUSZ 4. cikk (3) bekezdését az abból levezethető egyenértékűség és tényleges érvényesülés elvével összefüggésben, hogy az Oberster Gerichtshof [(legfelsőbb bíróság)] az érintett kérelmére köteles felülvizsgálni valamely büntetőbíróság jogerős határozatát az uniós jog (a jelen ügyben a Charta 50. cikke és az SMVE 54. cikke) feltételezett megsértése szempontjából, ha a nemzeti jog [(a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv) 363a. §‑a) csupán az EJEE vagy annak valamely kiegészítő jegyzőkönyve vonatkozásában feltételezett jogsértés esetében ír elő ilyen felülvizsgálatot?”

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről

Az elfogadhatóságról

A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel szemben az osztrák kormány elfogadhatatlansági kifogást emelt.

Ez a kormány elsősorban azzal érvel, hogy az alapeljárás alapját képező jogi helyzetek nem tartoznak az uniós jog hatálya alá, mivel a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv 363a. §‑a jogorvoslati lehetőséget nem az Unió jogának megsértése, hanem az EJEE megsértése esetére állapít meg.

Abban az esetben azonban, ha – mint az alapeljárásban is – valamely tagállam hatóságai a Lisszaboni Szerződéshez (HL 2010. C 83., 290. o.) csatolt, az Európai Unió keretébe beillesztett schengeni vívmányokról szóló (19.) jegyzőkönyv értelmében az uniós jog szerves részét képező SMVE‑n alapuló jogsegély iránti megkeresésnek helyt adnak, akkor a Charta 51. cikkének (1) bekezdése értelmében az uniós jogot hajtják végre. A Bíróság már kimondta, hogy az SMVE 54. cikkét a Charta 50. cikkével összefüggésben kell értelmezni, mivel annak lényeges tartalmának tiszteletben tartását biztosítja (lásd ebben az értelemben: 2014. május 27‑iSpasic ítélet, C‑129/14 PPU, EU:C:2014:586, 59. pont, 2014. június 5‑iM ítélet, C‑398/12, EU:C:2014:1057, 35. pont, 2016. június 29‑iKossowski ítélet, C‑486/14, EU:C:2016:483, 31. pont). Ennélfogva az alapügy alapjául szolgáló ténybeli és jogi helyzet az uniós jog hatálya alá tartozik.

Másodsorban az osztrák kormány azt állítja, hogy a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatatlan amiatt, hogy a kérdést előterjesztő bíróság már megállapította, hogy az SMVE 54. cikke elegendő jogalapot szolgáltat ahhoz, hogy a büntetőeljárás megismétlése iránt a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv 363a. §‑a alapján kérelmet terjesszenek elő. Márpedig ez a bíróság nem fejti ki azokat az okokat, amelyek miatt mégis úgy ítéli meg, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre adandó válaszra szükség van.

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a nemzeti bíróság által meghatározott jogszabályi és ténybeli keretben felvetett – a helytállóságot illetően a Bíróság által nem vizsgálható –, az uniós jog értelmezésére vonatkozóan előterjesztett kérdések releváns voltát vélelmezni kell. A Bíróság csak akkor utasíthatja el a nemzeti bíróság által előterjesztett kérelmet, ha az uniós jog kért értelmezése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli vagy jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson (lásd különösen: 2018. június 27‑iAltiner és Ravn ítélet, C‑230/17, EU:C:2018:497, 22. pont).

A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság ismertette azokat az okokat, amelyek miatt az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésében hivatkozott rendelkezések és elvek értelmezése az alapjogvita eldöntése szempontjából szükséges. Márpedig ennek ismertetéséből kitűnik, hogy a Bíróság válasza arra a kérdésre, hogy a nemzeti bíróságnak a büntetőeljárás megismétlése iránti kérelem vizsgálata keretében határoznia kell‑e a Charta 50. cikkében és az SMVE 54. cikkében biztosított alapvető jogok állítólagos megsértésével kapcsolatban, közvetlen hatással lehet az alapügy felperesei helyzetének értékelésére.

Bár a Charta 52. cikkének (3) bekezdése valóban azt írja elő, hogy amennyiben e Charta olyan jogokat tartalmaz, amelyek megfelelnek az EJEE‑ben biztosított jogoknak, akkor e jogok tartalmát és terjedelmét azonosnak kell tekinteni azokéval, amelyek ezen egyezményben szerepelnek, e rendelkezésből az is következik, hogy az uniós jog azoknak kiterjedtebb védelmet nyújthat.

E körülmények között az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés elfogadható.

Az ügy érdeméről

A kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy az uniós jogot – és különösen az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvét – úgy kell‑e értelmezni, hogy az arra kötelezi a nemzeti bíróságot, hogy az uniós jog – különösen a Charta 50. cikke és az SMVE 54. cikke által biztosított alapvető jogok – megsértésének esetére kiterjessze a nemzeti jog által biztosított azon jogorvoslati lehetőséget, amely az EJEE vagy valamely kiegészítő jegyzőkönyve megsértése esetén lehetőséget ad a jogerős nemzeti határozattal lezárt büntetőeljárás megismétlésére.

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a tárgykörre vonatkozó uniós szabályozás hiányában a jogerő elve megvalósításának módjai a tagállamok eljárási autonómiájának elve alapján azok belső jogrendjébe tartoznak, tiszteletben tartva azonban az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvét (2014. július 10‑iImpresa Pizzarotti ítélet, C‑213/13, EU:C:2014:2067, 54. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).