1.
A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmek meghatározott autókölcsönzéssel foglalkozó vállalkozások által lebonyolított közúti személyszállítási szolgáltatásokkal kapcsolatos olasz jogszabályokkal foglalkoznak. ( 2 ) E tekintetben olyan vállalkozásokról van szó, amelyek a közúti személyszállítási szolgáltatásokhoz olyan járműveket használnak, amelyekben a járművezetőn kívül legfeljebb nyolc személy szállítható. ( 3 ) A gépjárművezető nélküli autókölcsönzéstől eltérően az utas ezen különleges közúti személyszállítási szolgáltatás keretében az érintett járművet meghatározott útra az autókölcsönzéssel foglalkozó vállalkozás által alkalmazott gépjárművezetővel veszi igénybe. A „gépjárművezetővel történő bérbeadás” ekképpen kiegészíti a nyilvános – különösen pedig a menetrend szerinti – személyszállítás által nyújtott szállítási kínálatot.

2.
A kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy az e tevékenységnek Lazio régióban és Róma városában történő gyakorlása módját meghatározó olasz jogszabályok összeegyeztethetők‑e az uniós joggal, különösen pedig a letelepedés szabadságával. Mivel a kérdést előterjesztő bíróság által közölt tényállás nem tartalmaz határokon átnyúló elemeket, kétséges mindenekelőtt az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatósága. Ezenkívül felmerül a kérdés, hogy a Bíróságnak a jelen alapeljárást a saját állampolgárok hátrányos megkülönböztetése tilalmának nézőpontjából is meg kellene‑e ítélnie, annak ellenére, hogy e tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság nem bocsátkozott fejtegetésekbe.
II – Jogi háttér
A – Az uniós jog
Valamely tagállamban nem honos fuvarozók számára a belföldi közúti személyszállítási szolgáltatás feltételeinek megállapításáról szóló, 1997. december 11‑i 12/98/EK tanácsi rendelet ( 4 )

3.
A 12/98/EK rendelet 2011. december 4‑i hatállyal hatályát vesztette, és helyébe lépett az autóbusszal végzett személyszállítás nemzetközi piacához való hozzáférés közös szabályairól és az 561/2006/EK rendelet módosításáról szóló, 2009. október 21‑i 1073/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet ( 5 ).

4.
A 12/98/EK rendelet 2. cikkének (4) bekezdése a rendelet hatályát a következőre határozta meg: „azon gépi meghajtású jármű, amely felépítése és felszereltsége alapján a járművezetőt is beleértve kilencnél több személy szállítására alkalmas, és arra rendszeresített”.
B – A nemzeti jog

5.
A „gépjárművezetővel történő bérbeadás” az olasz jog értelmében engedélyköteles. A szükséges engedélyt az önkormányzat közigazgatási eljárás keretében adja meg. ( 6 ) Az engedély járművekre meghatározott. Egy vállalkozás azonban több engedélyt is szerezhet több járműre. ( 7 ) A fuvarozó székhelye ( 8 ) és a járművek számára fenntartott tárolási hely kizárólag az engedélyt megadó önkormányzat területén helyezkedhet el. ( 9 ) Tárolási hely céljára elegendő egy bérelt parkoló. A közúti személyszállítási szolgáltatáshoz kapcsolódó engedély nem korlátozódik a település területére. Az utazás foglalásának azonban a jármű számára fenntartott tárolási helyen kell történnie, ( 10 ) ahova a járműnek – függetlenül attól a helytől, ahol az utas be‑ és kiszáll ( 11 ) – a szállítási szolgáltatás teljesítését követően vissza kell térnie.

6.
Lazio régió regionális rendelkezései ( 12 ) ezen túlmenően megkövetelik, hogy az utast az engedélyt megadó önkormányzat területén belül kell felvenni.

7.
Róma város esetében továbbá különleges előírások is léteznek. Ezek többek között azt írják elő, hogy más települések fuvarozói, amennyiben Róma város korlátozott forgalmú övezeteiben közlekednek, díjfizetésre kötelesek.
III – Az alapeljárások tényállása és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
A – A C‑162/12. és C‑163/12. sz. egyesített ügyek

8.
Az alapeljárások felperesei Olaszországban honos természetes személyek (a továbbiakban: fuvarozók), illetve az olasz jog hatálya alá tartozó olaszországi székhellyel rendelkező szövetkezetek. A kérdéses fuvarozók járműveikhez nem az engedélyt megadó Grottaferrata (Olaszország, Lazio régió) önkormányzatának területén lévő garázsukat használták. Járműveiket több alkalommal Grottaferrata területén kívül egy szövetkezet garázsában helyezték el. E fuvarozók az érintett járművek – nyilvánvalóan a részükre megadott közúti személyszállítási szolgáltatásra jogosító engedély átruházását követően ( 13 ) – használatát is átengedték. E gyakorlat rendőrségi kifogásolását követően a fuvarozóknak megadott engedélyeket 2011. februári hatállyal visszavonták. Az érintett fuvarozók az alapeljárásban azokat a közigazgatási aktusokat támadják, amelyekkel az engedélyeiket visszavonták és ezért kártérítést követelnek, valamint többek között az uniós jog megsértésére hivatkoznak.

9.
E körülmények között a kérdést előterjesztő bíróság felfüggesztette az eljárást, és a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra:
„1)
Ellentétes‑e az EUMSZ 49. cikkel, az EUSZ 3., EUSZ 4., EUSZ 5. és EUSZ 6. cikkel, az EUMSZ 101. és EUMSZ 102. cikkel, illetve a 2454/92/EGK rendelettel és a 12/98/EK rendelettel az 1992. évi 21. sz. törvény 3. cikke (3) bekezdésének, illetve 11. cikkének alkalmazása, amennyiben azok úgy rendelkeznek, hogy: »(3) A fuvarozó székhelye és a tárolási hely kizárólag az engedélyt megadó önkormányzat területén helyezkedhet el«, valamint hogy: »[…] A gépjárművezetővel történő bérbeadás szolgáltatására vonatkozó foglalások a mindenkori tárolási helyen történhetnek. Minden egyes gépjárművezetővel történő bérbeadás megkezdésére és befejezésére az engedélyt megadó önkormányzat területén lévő tárolási helyen kerülhet sor. A járműnek ide kell visszatérnie, még akkor is, ha az utasfelvétel és az úti célhoz való megérkezés más önkormányzat területén is történhet. […]«?
2)
Ellentétes‑e az EUMSZ 49. cikkel, az EUSZ 3., EUSZ 4., EUSZ 5. és EUSZ 6. cikkel, az EUMSZ 101. és EUMSZ 102. cikkel, illetve a 2454/92/EGK rendelettel és a 12/98/EK rendelettel Lazio régió 1993. október 26‑i 58. sz. regionális törvénye 5. és 10. cikkének alkalmazása, amennyiben azok úgy rendelkeznek, hogy: »[…] Az utasfelvételre és a szolgáltatásnyújtás megkezdésére az engedélyt megadó önkormányzat területén kerül sor«, valamint hogy: »[…] az utasfelvételre és a szolgáltatásnyújtás megkezdésére kizárólag az engedélyt megadó önkormányzat területén kerül sor, a szolgáltatás pedig bármely úti célhoz történhet, az önkormányzat határán kívül eső úti cél esetében a gépjárművezető előzetes beleegyezése szükséges. […]«?”
B – A C‑419/12. és C‑420/12. sz. egyesített ügyek

10.
Az alapeljárások tárgya a Róma városát érintő több jogi aktus megsemmisítése iránti kérelem. Ez közelebbről Róma város tanácsának a menetrend szerinti járaton kívüli nyilvános közúti személyszállítási szolgáltatások szabályozásáról szóló rendelet elfogadásáról szóló 68/2011. sz. határozatát, Róma város tanácsának a más önkormányzatok által kiadott engedéllyel rendelkező, gépjárművezetővel bérbe adott járműveknek Róma város területére, valamint a korlátozott forgalmú övezetekbe való behajtására vonatkozó engedélyek kiadása szabályairól és eljárásáról szóló 403/2011. sz. határozatát, valamint Róma város önkormányzatának két további jogi aktusát érinti, amelyek többek között előírják, hogy a nem Rómában honos fuvarozóknak a behajtási engedély megszerzéséhez meghatározott díjat kell fizetniük.

11.
Az alapeljárások felperesei autókölcsönzéssel foglalkozó olasz vállalkozások, amelyek nem Róma városa által kibocsátott engedéllyel rendelkeznek.

12.
A felperesek az említett jogi aktusok jogellenességét többek között az uniós jogból, különösen pedig abból a vállalkozásoknak biztosított alapvető szabadságból vezetik le, hogy az Európai Unió minden országában másodlagos telephely létrehozása útján is letelepedhetnek, e jogi aktusok ugyanis e szabadság megsértésével arra kötelezik a valamely tagállamban létrehozott vállalkozásokat, hogy a szolgáltatás igénybevétele iránti kérelmeket kizárólag az engedélyt megadó önkormányzat területén lévő tárolási helyen fogadják, valamint hogy a szolgáltatásnyújtás megkezdésére és befejezésére is ezen a helyen kerüljön sor.

13.
Ez a vállalkozói tevékenység gyakorlásával összefüggő eltérő bánásmódhoz vezet, amely kizárólag földrajzi tényezőn alapul. Az ilyen eltérő bánásmód egyrészről Róma városa által, valamint a más önkormányzatok által (Lazio régióban) megadott engedéllyel rendelkező bérbeadók között, másrészt pedig ez utóbbiak és a Lazio régión kívüli bérbeadók között jelentkezik, ez utóbbiak tekintetében nem alkalmazandó a regionális törvény, és ezáltal nem vonatkoznak rájuk a felvétel helyére vonatkozó korlátozások.

14.
E körülmények között a kérdést előterjesztő bíróság felfüggesztette az eljárást, és a következő kérdést terjesztette a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra:
„Ellentétes‑e az EUMSZ 49. cikkel, az EUSZ 3. cikkel, valamint az EUMSZ 3., EUMSZ 4., EUMSZ 5., EUMSZ 6., EUMSZ 101. és EUMSZ 102. cikkel az 1992. évi 21. sz. törvény 3. cikke (3) bekezdésének, 8. cikke (3) bekezdésének, valamint 11. cikkének alkalmazása, amennyiben azok úgy rendelkeznek, hogy »[a] fuvarozó székhelye és a tárolási hely kizárólag az engedélyt megadó önkormányzat területén helyezkedhet el«; illetve hogy »[a] gépjárművezetővel történő bérbeadás szolgáltatásának nyújtására vonatkozó engedély megszerzéséhez és megtartásához az engedély jogosultjának érvényes jogcím alapján az engedélyt megadó önkormányzat területén fekvő székhellyel, tárolási hellyel vagy mólóhellyel kell rendelkeznie«; és hogy »[a] gépjárművezetővel történő bérbeadás szolgáltatására vonatkozó foglalások a tárolási helyen történnek. Minden egyes gépjárművezetővel történő bérbeadás megkezdésére és befejezésére az engedélyt megadó önkormányzat területén lévő tárolási helyen kerül sor. A járműnek ide kell visszatérnie, akkor is, ha az utasfelvétel és az úti célhoz való megérkezés más önkormányzat területén történik«.”
IV – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések értékelése

15.
A következőkben az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek elfogadhatóságát kell vizsgálni.
A – Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek elfogadhatósága

16.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések egyrészt két másodlagos jogba tartozó jogi aktusra, nevezetesen a 12/98/EK rendeletre és a 2454/92/EGK rendeletre ( 14 ) vonatkoznak. Másrészt az elsődleges jog rendelkezéseit érintik, azaz lényegében a versenyellenes gyakorlatokra vonatkozó EUMSZ 101. és EUMSZ 102. cikket, valamint a letelepedés szabadságát biztosító EUMSZ 49. cikket.

17.
Az elfogadhatóság vizsgálatánál kétségek merülnek fel mind a másodlagos jogot, mind az elsődleges jogot érintő kérdéseket tekintve, mivel azok relevanciája az alapeljárásokhoz szükséges döntéshez nem nyilvánvaló.

18.
Igaz ugyan, hogy főszabály szerint egyedül az ügyben eljáró nemzeti bíróság feladata, hogy az ügy sajátosságaira figyelemmel megítélje mind az előzetes döntéshozatal szükségességét ítéletének meghozatala szempontjából, mind pedig a Bíróság elé terjesztendő kérdések jelentőségét. A Bíróság azonban elutasíthatja a nemzeti bíróság előzetes döntéshozatal iránti kérelmét, ha a kért értelmezés – amelyről a Bíróságot kérdezik ‑ nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a kérdés hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli vagy jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adjon. ( 15 )
1. A jogvita tárgyának a 2454/92/EGK rendelettel és a 12/98/EK rendelettel való összefüggésének hiánya
a) A 2454/92/EGK rendelet

19.
A Bíróság a 2454/92/EGK rendeletet már 1994‑ben megsemmisítette. ( 16 ) Ezért az alapeljárásban – amelynek az alapjául szolgáló tényállás 2011‑ben valósult meg – annak nincsen relevanciája. Az alapeljárás tárgyával való összefüggés nyilvánvalóan hiányzik, ezért az előzetes döntéshozatalra irányuló kérelmek e tekintetben elfogadhatatlanok.
b) A 12/98/EK rendelet

20.
A 12/98/EK rendelet 2011. december 4‑i hatállyal vesztette hatályát, ( 17 ) ezért tekintettel annak időbeli hatályára, az alapeljárások tényállására még releváns lehet. Mindazonáltal a tényállás már csak azért sem mutat a kérdéses rendelettel közös pontot, mivel a 12/98/EK rendelet 2. cikkének (4) bekezdése szerint a hatálya a következőkre terjed ki: „járművek, amelyek kialakításuknál és felszereltségüknél fogva – a járművezetőt is beleértve – kilencnél több személy fuvarozására tervezettek és arra alkalmas járművel biztosítanak”. Az alapeljárások tényállásában azonban kisebb járművekről van szó, amelyek – a járművezetőt is beleértve – legfeljebb kilenc személyt szállítanak. Nyilvánvalóan ezért sem áll semmilyen összefüggésben a 12/98/EK rendelet az alapeljárások tárgyával, így az előzetes döntéshozatalra irányuló kérelmek e tekintetben elfogadhatatlanok.
2. Elegendő ténybeli és jogi elem hiánya az EUSZ 3., EUSZ 4., EUSZ 5. és EUSZ 6. cikkel, valamint az EUMSZ 3., EUMSZ 4., EUMSZ 5. és EUMSZ 6. cikkel együttesen alkalmazott EUMSZ 101. cikk és EUMSZ 102. cikk tekintetében

21.
A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy az olasz jogszabályok területfelosztáshoz és versenytorzuláshoz vezethetnek. Ezzel összefüggésben azt kívánja megtudni, hogy a kérdéses olasz jogszabályok ellentétesek‑e az EUSZ 3., EUSZ 4., EUSZ 5. és EUSZ 6. cikkel, valamint az EUMSZ 3., EUMSZ 4., EUMSZ 5. és EUMSZ 6. cikkel együttesen alkalmazott EUMSZ 101. cikkel és EUMSZ 102. cikkel. Ezzel összefüggésben hivatkozik az EUSZ 6. cikkre, amely rögzíti az Unió alapvető jogok iránti elkötelezettségét.

22.
A kérdést előterjesztő bíróság mindazonáltal nem pontosítja, hogy az elsődleges jog említett joghatósági rendelkezései az általa feltett kérdésekkel, valamint az alapeljárással milyen kapcsolatban állnak. Ugyanez vonatkozik az Unió alapvető jogok iránti elkötelezettségére.

23.
Az EUMSZ 101. cikkre és az EUMSZ 102. cikkre tekintettel ehhez a kérdést előterjesztő bíróságnak – a versenyjogi tényállásoknál felmerülő megfontolások összetettségére figyelemmel – az általa feltett előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések ténybeli és jogszabályi hátterét, vagy legalábbis azokat a ténybeli körülményeket kell a Bíróságnak kifejtenie, amelyeken e kérdések alapulnak. ( 18 )

24.
A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság által szolgáltatott információk nem teljesítik e követelményeket. Az EUMSZ 101. cikk és az EUMSZ 102. cikk tiltja a versenyellenes megállapodásokat és gyakorlatokat, valamint az erőfölénnyel való visszaélést. Sem az egyik, sem a másik nem tűnik azonban az alapeljárásban alkalmazandónak. Sokkal inkább olyan nemzeti, illetve regionális jogszabályokról van szó, amelyek a gépjárművezetővel történő bérbeadást szabályozzák, és nem valamely versenyjogilag kifogásolható vállalkozói magatartásról. Mivel az alapeljárásban nem áll fenn az érintett vállalkozás versenyellenes magatartása, az sem világos, hogy az ilyen magatartást mennyiben támogatják a kérdéses nemzeti jogszabályok és ezáltal mennyiben jöhet szóba az Unió versenyjogának hatékonysága. Ettől eltekintve a kérdést előterjesztő bíróság által közölt információk olyan kapcsolódási pontokat sem vetnek fel, amelyekből a belső piacra gyakorolt relevanciára lehetne következtetni.

25.
A ténybeli és jogi helyzetet alátámasztó megfelelő információk hiányában – amelyekre tekintettel a Bíróságnak és a feleknek lehetőségük lenne, hogy a hivatkozott előírásokhoz álláspontjukat az alapeljárásra tekintettel megfelelően kifejthessék – az előzetes döntéshozatal iránti kérelem e kérdéssorozatában is elfogadhatatlan.
3. Az EUMSZ 49. cikkre vonatkozó kérdések hipotetikus jellege

26.
Az is kérdéses, hogy az EUMSZ 49. cikk a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmek tekintetében releváns lehet‑e.

27.
Egyrészt azért merül fel kétség, mivel az alapeljárások semmilyen határokon átnyúló elemet nem tartalmaznak. Másrészt az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből az sem következik, hogy az EUMSZ 49. cikk egy tisztán belső jogot érintő tényállás tekintetében – a nemzeti jog alkalmazási rendje alapján – lehet‑e releváns, illetve mennyiben.
a) Határokon átnyúló elemek hiánya

28.
A letelepedés szabadsága elvileg csak akkor lehet releváns, ha az uniós jog alkalmazásához valamely kapcsolódási pont áll fenn. ( 19 ) A tényállás határokon átnyúló elemeinél adott ilyen kapcsolódási pont. A Szerződés letelepedés szabadságára vonatkozó rendelkezései nem érvényesek az olyan tényállásra, amely kizárólag egyetlen tagállamra korlátozódik. ( 20 )

29.
Ilyen összefüggésben kétségesnek tűnik, hogy a jelen ügyben szóban forgó alapeljárásokat az EUMSZ 49. cikk alapján kell‑e vizsgálni. Az alapeljárások ugyanis – még akkor is, ha olyan olasz előírásokról van is szó, amelyek szövege megkülönböztetés nélkül alkalmazandó olasz és más tagállamok gazdasági szereplőire – tisztán olasz, sőt regionális jellegűek, ugyanis azok Lazio régióra korlátozódnak, anélkül hogy kapcsolatot mutatnának a tagállamok közötti kereskedelemmel. Az olasz előírások szövege alapján ugyanakkor nem kizárt, hogy a kérdéses fuvarozók járműveiket a szomszédos tagállamokba történő utazáshoz is használták. A kérdést előterjesztő bíróság ezzel kapcsolatban nem nyilatkozott. Azonban a Bíróságnak olyan információkat jelölt meg, amelyekből csak Olaszországon belüli közúti személyszállítási szolgáltatásra lehet következtetni. Ez egyezik a feleknek a tárgyaláson tett kijelentéseivel, amelyek szerint Olaszországban a fuvarozókat általában kis távolságú utazásokra veszik igénybe. A közúti személyszállítási szolgáltatásnak a határokon átnyúló közlekedésben felmerülő esetleges problémája ezért nem tárgya az alapeljárásoknak. Sokkal inkább tűnik annak a többek között a perifériaterületen honos olasz vállalkozóknak a római piacra történő belépése.

30.
Mindazonáltal a Bíróság az EUMSZ 49. cikket vizsgálati szempontként olyan alapeljárásokra is alkalmazta, amelyekben a kérdést előterjesztő bíróság által megítélendő tényállás tekintetében nem vettek részt más tagállam állampolgárai, és amely egyébként sem mutatott konkrét határokon átnyúló elemet. Ez akkor történik, amikor a Bíróság megállapítása szerint „egyáltalán nem zárható ki”, hogy – a konkrét eljárási helyzeten kívül – hasonló esetekben más tagállam állampolgárai is – a letelepedés szabadságának gyakorlása során – szembekerülhetnek a kérdéses tagállamnak az alapeljárásban szóban forgó jogszabályaival. ( 21 )

31.
Első pillantásra ezen megközelítés – amely elegendőnek tartja a más tagállam állampolgárainak potenciális érintettségét, akkor is, ha az „egyáltalán nem zárható ki” – feszültséget teremt azzal az állandó ítélkezési gyakorlatban ismételt alapszabállyal kapcsolatban, amely szerint a hipotetikus jogi kérdéseket a Bíróság az előzetes döntéshozatali eljárásban pontosan azért nem tisztázza, mivel azok az alapeljárásban nem relevánsak. Gyakorlatban felhasználható pontosítást igényel annak meghatározása, hogy mi az, ami még nem tényleges, de már „egyáltalán nem zárható ki” (és így a Bíróságnak vizsgálnia kell), azaz következésképpen már nem hipotetikus.

32.
Úgy tűnt, hogy a Bíróság korábbi ítélkezési gyakorlatában a „hipotetikus” és az „egyáltalán nem zárható ki” között fennálló feszültséget részben feloldotta. E tekintetben a Bíróság a Duomo Gpa és társai egyesített ügyekben hozott ítéletben ( 22 ) nem elégedett meg általános, bizonyítatlan, és további tényekkel alá nem támasztott megállapítással, – azaz hogy más tagállamok állampolgárainak az alapeljárásban kérdéses tevékenységek iránt „érdek[ük]” ( 23 ) állhat fenn – hanem konkretizálja ezen„érdek[et]”, amelyre tekintettel adott a határokon átnyúló elem és ezáltal – meghatározott kapcsolódási pontokra hivatkozással – alkalmazandó az EUMSZ 49. cikk. E kapcsolódási pontokat nem kizárólag az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből vezeti le, hanem ezen túlmenően a felek érveiből is. ( 24 )

33.
Az ilyen „konkretizált” megközelítés lehetővé teszi a Bíróság joggyakorlatában a tisztán hipotetikusnak az egyáltalán ki nem zárhatótól való megkülönböztetését. Végül kapcsolódik a Bíróság és a kérdést előterjesztő bíróság közötti feladatmegosztáshoz. Nem a Bíróság feladata – a magától értetődő esetektől eltekintve – az, hogy nem határokon átnyúló esetekben azonnal kapcsolódási pont nélküli megfontolásokat tegyen, hogy „egyáltalán nem zárható[‑e] ki”, illetve, mennyiben az, hogy más tagállamok állampolgárai a mindenkori alapeljáráshoz megfelelő „érdekkel” rendelkezhetnek. Ehhez azt a megjegyzést kell hozzátenni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság ( 25 ) és adott esetben a felek, tehát az előzetes döntéshozatal iránti kérelem esetében adott esetben a tagállamok is érhetően kedvezőbb helyzetben vannak.

34.
A jelen ügyben ezzel összefüggésben egyrészt azt kell vizsgálni, hogy milyen relevanciája van annak a körülménynek, hogy a vitatott olasz jogszabályokat (részben) egy Bizottsághoz benyújtott panasz kifogásolja (i), másrészt pedig azt a kérdést kell feltenni, hogy az olasz önkormányzatok által az autókölcsönzéshez megadott engedélyek nyilvános közbeszerzési eljárás útján történő megadásának e tekintetben lehet‑e jelentősége (ii).
i) Az Európai Bizottság EU Pilot 623/09/TREN eljárásának a relevanciája?

35.
A C‑162/12. sz. ügyben mind a kérdést előterjesztő bíróság, mind az alapeljárás felperesei utaltak az Európai Bizottság EU Pilot 623/09/TREN eljárására. Ez az eljárás lényegében a 21/1992. sz. törvény akkoriban hatályos szövegének a letelepedés szabadságával való összeegyeztethetőségével foglalkozik. A kérdéses eljárás a Bírósághoz benyújtott iratok szerint olyan panaszon alapul, amelyet a C‑162/12. sz. ügy alapjául szolgáló alapeljárásban Federnoleggio, a felperes oldalán beavatkozó fél nyújtott be a Bizottsághoz 2009‑ben. A tárgyaláson a Bizottság ezen eljárást tekintve a következőket adta elő: Ezt az eljárást megszüntetették, miután az olasz hatóságok közölték, hogy a vitatott rendelkezések alkalmazását felfüggesztették és a kérdéses jogszabályokat átdolgozzák. A Bizottság szerint ezért nincs ok kötelezettségszegési eljárás megindítására. ( 26 )

36.
Kétséges az, hogy az EUMSZ 49. cikk alkalmazásához az egyébként tisztán belső jellegű alapeljárásban az ilyen panasznak a Bizottsághoz történő benyújtása elegendő‑e.

37.
Különben a felek kezében lenne a lehetőség arra, hogy önkényesen, valamely panasz benyújtásával lehetővé tegyék az EUMSZ 49. cikk alkalmazását és ezáltal az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadását. Egyrészt az előzetes döntéshozatal iránti eljárást, másrészt pedig a bizottsági szervek előtti eljárást egymástól külön kell figyelembe venni. A Bizottság előtti eljárás még nem teszi a tényállást határokon átnyúló tényállássá, még akkor sem, ha a tényállásra tekintettel olyan előírások találhatók, amelyek bizottsági vizsgálat tárgyát képezik.

38.
Másként néz ki a helyzet akkor, ha más tagállamok állampolgárai a letelepedés szabadságát érintő panasszal fordulnak a Bizottsághoz és ennek fényében kifogásolják a nemzeti jogszabályokat. Ebben az esetben elfogadható, hogy a kérelmezőnek tényleges érdeke fűződhet ahhoz, hogy a letelepedés szabadságát meghatározott területen gyakorolja és hogy ilyen feltételek mellett – a kérdést előterjesztő bíróság nézete szerint – „egyáltalán nem zárható ki”, hogy összehasonlítható helyzetekben más tagállamok állampolgárai is – mint a jelen ügyben szóban forgó felek – érintettek legyenek. Ugyanis a megítélendő helyzet már nemcsak akkor nem tisztán hipotetikus, amikor más tagállamok állampolgárai konkrét intézkedéseket tesznek annak érdekében, hogy más tagállamban letelepedhessenek vagy amikor a Bíróság előtt az ottani tevékenységük feltételeiről vitatkoznak. „Egyáltalán nem zárható ki” akkor sem a letelepedés szabadságának gyakorlásához fűződő „érdek”, ha más tagállamok állampolgárai – harmadik személyek felé ellenőrizhető módon – előzetesen tanulmányozták a ténybeli és jogi helyzetet, és valóban a letelepedés szándékával kritizálják a számukra kedvezőtlen előírásokat.

39.
Az EU Pilot 623/09/TREN eljárás e tekintetben sajátosságokat mutat. Nyilvánvalóan először az Olaszországban honos Federnoleggio indította meg. A Bírósághoz benyújtott iratok alapján meghatalmazottjához – aki egyébként a C‑162/12. sz. ügy alapeljárása felpereseinek képviselője is volt – több, ugyanazon a területen tevékenykedő Olaszországon kívüli vállalkozás (lényegében ugyanilyen megfogalmazású levéllel) is kinyilvánította az arra irányuló szándékát, hogy Federnoleggio panaszához csatlakozzon. Az említett levelek mindenekelőtt nem engednek következtetni arra, hogy ezt miért tették. Különösen arra vonatkozóan hiányoznak utalások, hogy a kérdéses vállalkozások Olaszországban kívánnak letelepedni és e tekintetben a kifogásolt jogszabályok akadályozzák azokat. Sokkal inkább megjegyzésre érdemes az, hogy a kérdéses levelek azt hangsúlyozzák, hogy az esetleges eljárási költség teljes összegét Federnoleggionak kell lerónia. Ez közelebbről inkább az olasz felperesek szolidáris támogatásának benyomását kelti, mintsem e támogatók esetleges személyes érintettségének. Ezért a külföldi vállalkozásoknak a kérdéses bizottsági eljárásban történő részvétele nem szolgáltat meggyőző érvet arra, hogy más tagállamok állampolgárainak a letelepedés szabadsága gyakorlásához fűződő érdeke Olaszországban „egyáltalán nem zárható ki”.
ii) Az autókölcsönzéshez szükséges engedélyek nyilvános közbeszerzési eljárás útján történő megadásának relevanciája?

40.
A konkretizálható tényekre tekintettel „egyáltalán nem zárható ki” más tagállamok állampolgárainak Olaszországban fuvarozókénti letelepedéséhez fűződő érdek akkor, ha a települések által támasztott feltételeket a megfelelő közbeszerzési eljárásban Európa‑szerte kiírnák, vagy pedig a mindenkori engedély gazdasági értéke olyan jelentős lenne, hogy az eljárás nyilvánosságára tekintet nélkül határokon átnyúló részvételre kellene számítani. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem e problémakört nem fejti ki. A tárgyaláson az egyik fél nem zárta ki az engedély megadásához fűződő európai viszonylatú érdek – amelyet azonban nem pontosított – fennállását.

41.
Mindazonáltal az autókölcsönzéshez szükséges engedélyek megadásának európai dimenziója már csak azért is rendkívül kérdéses, mert az engedélyeket a járművekre meghatározottan adják meg és erre tekintettel a mindenkori gazdasági érték a határokon belül marad. Más a helyzet az olasz határközeli területeken, ahol azonban – amint azt a kérdést előterjesztő bíróság és a felek kifejtették – a kérdéses tevékenységre nem feltétlenül ugyanazok a jogi keretek vonatkoznak, mint Lazio régióban, ezek azonban nem képezik a jelen eljárás tárgyát.

42.
A konkretizálható határokon átnyúló elemek hiányára tekintettel az EUMSZ 49. cikk a jelen ügyben következésképpen nem alkalmazható.

43.
Végül azt kell vizsgálni, hogy a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmek lehetővé teszik‑e azt, hogy a tényállást a saját állampolgárok hátrányos megkülönböztetésére érvényes alapelvekre figyelemmel lehessen értékelni és ezzel összefüggésben az EUMSZ 49. cikkre tekintettel vizsgálni.
b) Saját állampolgárok hátrányos megkülönböztetése?

44.
Ha egyértelmű, hogy a kérdést előterjesztő bíróság előtti jogvita valamennyi aspektusa egyetlen tagállamot érint, az alapvető szabadságokra vonatkozó kérdések megválaszolása mégis hasznos lehet, amennyiben a nemzeti jog az alapeljárásban előírja, hogy valamely saját állampolgárt ugyanazon jogokban kell részesíteni, mint amelyekkel más tagállam állampolgára hasonló helyzetben rendelkezne az uniós jog alapján. ( 27 )

45.
Azt, hogy az úgynevezett „fordított megkülönböztetés” vagy saját állampolgár hátrányára történő megkülönböztetés tilalma a jelen ügyben az olasz jogból levezethető‑e, a kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatal iránti kérelmeiben azonban nem rögzítette. ( 28 ) Mindenekelőtt azt kell pontosítani, hogy milyen következtetéseket kell a letelepedés szabadságának vizsgálatából az olasz jogszabályokkal összefüggésben levonni.

46.
A Bíróság ítélkezési gyakorlatában – részben egyedül arra a közelebbről nem részletezett lehetőségre tekintettel, hogy a mindenkori nemzeti jog előírhatja a saját állampolgárok hátrányos megkülönböztetésének tilalmát, valamint a kérdést előterjesztő bíróságnak az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdései releváns voltát érintő mérlegelési előjogaira tekintettel – az alapvető szabadságok vizsgálatát olyan esetekre is előírta, amelyeknél hiányzik a határokon átnyúló elem. ( 29 )

47.
Újabban a Bíróság a nem határokon átnyúló tényállások esetében a saját állampolgárok hátrányos megkülönböztetésének problematikáját tekintve kétségtelenül korlátozóbb tendenciát érvényesít, mivel az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek elfogadhatóságának vizsgálata során részben intenzívebb vizsgálatot végez, és nem elégszik meg a jelenség általános megemlítésével.

48.
Így a Bíróság 2013. február 21‑i ítéletében azt, hogy valamely egyébként tisztán belső jogi (olasz) tényállás esetében az uniós jog meghatározott rendelkezéseinek „értelmezése egyértelmű uniós érdek” annak a megállapítását követően erősítette meg, hogy „az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből […] kitűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság megítélése szerint ellentétes lenne az alkotmánybírósági gyakorlat által is megerősített nemzeti jogelvekkel fordított irányú hátrányos megkülönböztetést megengedni” ( 30 ). A Bíróság 2010. december 22‑i ítéletében hasonlóképpen figyelembe vette az előzetes döntéshozatal iránti kérelem tartalmát, amelyből „nem tűnik ki, hogy az alapeljárásbelihez hasonló körülmények esetén a kérdést előterjesztő bíróság köteles [legyen]‑e a Belgiumban letelepedett vállalkozások számára ugyanazokat a jogokat [mint amelyekre valamely másik tagállambeli vállalkozások az uniós jog alapján igényt tarthatnának] biztosítani” ( 31 ). A Bíróság 2012. június 21‑i ítéletében egy finn előzetes döntéshozatal iránti kérelem esetében elegendőnek tartotta e tekintetben, hogy a tárgyaláson „az alapügy felpereseinek képviselője azzal érvelt, hogy a finn közigazgatási jogban léteznek olyan szabályok, amelyek biztosítják, hogy a finn állampolgárokat ne érje fordított hátrányos megkülönböztetés. E körülmények között nem nyilvánvaló, hogy az uniós jog […] értelmezése ne lenne hasznos a kérdést előterjesztő bíróság számára” ( 32 ).

49.
A fent bemutatott ítélkezési gyakorlat arra enged következtetni, hogy a saját állampolgárok hátrányos megkülönböztetése belső jogi tilalmának elfogadása elsősorban azoktól az információktól függ, amelyeket a kérdést előterjesztő bíróság a tagállamában e tekintetben irányadó jogi helyzetről szolgáltat. Ezen információknak – annak érdekében, hogy a Bíróság hasznos vizsgálatot folytathasson – a lehető legrészletesebbnek kell lenniük és ideális esetben olyan belső jogi tényállásokat érintő pontosításokat kell tartalmazniuk, amelyeket – a nemzeti jog alkalmazási előírása szerint – ugyanúgy kell értékelni, mint az uniós jogot érintő tényállásokat.

50.
A kérdést előterjesztő bíróság ilyen jellegű megjelöléseinek hiányában is elegendőnek tartotta a Bíróság a saját állampolgárok hátrányos megkülönböztetéséhez a felek (nem vitatott) állításait.

51.
A jelen alapeljárásban azonban hiányzik egyrészt a kérdést előterjesztő bíróságnak a saját állampolgárok hátrányos megkülönböztetésével kapcsolatos álláspontja. Másrészt a felek által tett megjelölések nem egyeznek. Az Airport Shuttle és a Crono Service perbeli képviselője a 2008. július 7‑i 88. sz. törvény 14a. cikkét veszi figyelembe, amely szerint az olasz jogrend azon jogszabályai, amelyek más tagállamok állampolgáraival szemben hátrányosan megkülönböztetnek, nem alkalmazhatók az olasz állampolgárokra. Az Olasz Köztársaság meghatalmazottja ezzel szemben más rendelkezésekre hivatkozik, azok pontos tartalmának részletezése nélkül.

52.
Ebből két következtetést lehet levonni: egyrészt azt, hogy a félreértések és a tisztázatlanságok elkerülése érdekében a kérdést előterjesztő bíróságnak az a feladata, hogy bármely előzetes döntéshozatal iránti kérelemben, amennyiben szükséges, a saját állampolgárok hátrányos megkülönböztetésének kérdésköréhez részletes álláspontot fejtsen ki, amennyiben ezt a Bíróság vizsgálatához jelentősnek tartja. ( 33 ) Ha ezt nem teszi meg, másrészt az alapvető szabadságoknak a saját állampolgárok hátrányos megkülönböztetésének nézőpontjával kapcsolatos kérdéseit a Bíróság különösen akkor nem vizsgálja, ha a felek álláspontja e tekintetben nem világos vagy ellentmondásos.

53.
A Bíróság és a nemzeti bíróság közötti feladatmegosztásra tekintettel nem feladata ugyanis a Bíróságnak az, hogy a mindenkori nemzeti jogrenddel kapcsolatban, valamint annak értékeléséhez a saját állampolgárok hátrányos megkülönböztetésének kérdésével összefüggésben vizsgálatokat végezzen és megfontolásokat tegyen. Ugyanígy kevéssé tűnik célszerűnek az, hogy a Bíróság – anélkül, hogy elegendő információval rendelkezne a nemzeti ténybeli és jogi helyzetről – mintegy óvatosságból a saját állampolgárok hátrányos megkülönböztetésének esetleges tilalma tekintetében megállapításokat tesz, különösen pedig akkor nem, ha a Bíróság nem ismeri a hatályos nemzeti paramétereket, és e tekintetben találgatásokra hagyatkozik.

54.
Amennyiben a mindenkori előzetes döntéshozatal iránti kérelmek nem tartalmaznak a saját állampolgárok hátrányos megkülönböztetésére vonatkozó egyértelmű, végrehajtható, az alapeljárásokhoz szükséges információkat, jó ok szól amellett, hogy vizsgálatuk akkor se történjen, ha a korábbi, ugyanazon tagállamot érintő előzetes döntéshozatal iránti kérelmekben a saját állampolgárok hátrányos megkülönböztetése tilalmának alapelvét a mindenkori nemzeti jogra tekintettel már kimondták. Az sem lehet ugyanis a Bíróság feladata, hogy valamennyi tagállam esetében kövesse az e kérdéssel kapcsolatos jogfejlődést, amely változásokkal járhat, valamint szerteágazó, esetfüggő különlegességeket mutat. Sokkal inkább minden esetben a kérdést előterjesztő bíróság feladata az, hogy a Bíróságnak e tekintetben aktuális, megbízható és célravezető információkat szolgáltasson. A jelen ügy rávilágít az egyébként e tekintetben megmutatkozó problémára, amikor az egyetlen (egy féltől származó) szó szerint idézett, a saját állampolgárok hátrányos megkülönböztetéséről szóló nemzeti jogszabály – amelynek hatálya az alapeljárásban a kérdést előterjesztő bíróság világos álláspontjának hiánya miatt homályban maradt – a „hátrányos megkülönböztetés” esetére a belföldiekkel szemben azonos bánásmódot ír elő, anélkül hogy világossá tenné, hogy ezzel konkrétan melyik jogterületekre, valamint esetekre gondol.

55.
Továbbá fennállna a veszély, hogy – amennyiben a Bíróság adott esetben a szóban forgó nemzeti jogról rendelkező saját szakismeretére tekintettel a saját állampolgárok hátrányos megkülönböztetésének tilalmával összefüggésben a kérdést előterjesztő bíróság konkrét utalása nélkül nyilvánítana véleményt – a tagállamok nem részesülnének egyenlő bánásmódban, mivel valamely meghatározott tagállamban a saját állampolgárok hátrányos megkülönböztetését tekintve ismert lenne a jogi helyzet a Bíróság előtt, míg a másikban nem.

56.
Sem ebből, sem más okból kifolyólag nem igazán érthető, hogy a kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatal iránti kérelmekhez mennyiben találja relevánsnak az EUMSZ 49. cikket.

57.
A C‑419/12. és C‑420/12. sz. egyesített ügyek kevésbé az Olaszországban történő tartós letelepedés problémájáról szólnak, mindinkább azokról a kötelezettségekről, amelyekkel a Róma városán kívül letelepedett fuvarozók találkoznak, amikor alkalomadtán Róma város területére kívánnak behajtani. E tekintetben hasonló kötelezettséggel más tagállamok hasonló vállalkozói is találkozhatnak, ezért ajánlatosabbnak tűnik a szolgáltatásnyújtás szabadságát összehasonlítási kritériumként figyelembe venni a letelepedés szabadsága helyett.

58.
Ami a C‑162/12. és C‑163/12. sz. egyesített ügyeket illeti, azok a Sbarigia‑ítélettel ( 34 ) mutatnak párhuzamot, amelyben a Bíróság elfogadhatatlannak nyilvánított egy olyan előzetes döntéshozatal iránti kérelmet, amely egy tisztán olasz tényállási háttérrel többek között olasz jogszabályoknak (gyógyszertárak nyári szabadságolási rendjéről) az alapvető szabadságokkal való összeegyeztethetőségét kérdezte. A Bíróság itt arra a következtetésre jutott, hogy a letelepedés szabadsága „az alapügybeli jogvita elbírálása szempontjából nem releváns”, mert a szabadságolással kapcsolatos szabályozással érintett gyógyszertár‑tulajdonos, „aki vélhetően valamely más tagállambeli illetőségű személy, már az alapügy idején is folyamatos jelleggel gyakorolta a szakmai tevékenységét”, ami miatt az „alapügyben nyilvánvalóan nem a […] letelepedési szabadság gyakorlásáról van szó”. Ez a megközelítés megfelelően átültethető a tevékenységét már folyamatosan gyakorló fuvarozó esetére, akinek az engedélyeit átmenetileg a parkolóval kapcsolatos kötelezettségek megsértése miatt függesztették fel.

59.
Nem utolsósorban ezen ítélet a Bíróság nyilvánvalóan korlátozóbb megközelítéséről tanúskodik azokban az esetekben, amikor a letelepedés szabadságát érintő kérdések egy tisztán belső tényállásba helyeződnek. A fenti pontokban bemutatott okok miatt is ez a tendencia a megfelelő a problematikához.

60.
E körülmények összességére tekintettel az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek a letelepedés szabadságát érintő kérdéseket tekintve is, így pedig összességükben is elfogadhatatlanok.
V – Végkövetkeztetések

61.
Ezért azt javaslom, hogy a Bíróság:
a C‑162/12. és C‑163/12. sz. egyesített ügyekben, valamint a C‑419/12. és C‑420/12. sz. egyesített ügyekben előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelmeket nyilvánítsa elfogadhatatlannak.
( 1 ) Eredeti nyelv: német.
( 2 ) Az olasz jogszabályokban a „gépjárművezetővel történő bérbeadásról” van szó.
( 3 ) Lásd a C‑162/12. sz. ügyben benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem 9. oldalát és az ott tett utalást az 1992. április 30‑i Decreto‑Legislativo 47. cikkére.
( 4 ) HL L 4., 10. o., magyar nyelvű különkiadás 7. fejezet, 3. kötet, 501. o.
( 5 ) HL L 300., 88. o.
( 6 ) A 2008. december 30‑i 207. sz. Decreto‑Leggével (a GURI 2008. december 31‑i 304. száma), valamint a 14/2009. sz. törvénnyel (a GURI 2009. február 28‑i 49. száma, Supplemento Ordinario Nr. 28) módosított 1992. január 15‑i 21. sz. törvény (Legge quadro per il trasporto di persone mediante autoservizi pubblici non di linea, a GURI 1992. január 23‑i 18. száma) 8. cikkének az alapeljárások tényállása megvalósulásának idején hatályos szövege (a továbbiakban: 21/1992. sz. törvény).
( 7 ) A 21/1992. sz. törvény 8. cikkének (2) bekezdése.
( 8 ) Az olasz szabályokban a „sede” szó szerepel. Az eljárásban részt vevő néhány fél kijelentései szerint egy másodlagos telephely elegendőnek tűnik, amely – ahogy arra többek között az olasz kormány képviselője utal – lehetővé teszi különböző önkormányzati területeken valamely tevékenység egyidejű gyakorlását.
( 9 ) A 21/1992. sz. törvény 3. cikkének (3) bekezdése.
( 10 ) A 21/1992. sz. törvény 11. cikkének (4) bekezdése.
( 11 ) A 21/1992. sz. törvény 11. cikkének (4) bekezdése szerint ez más önkormányzatok területén is történhet.
( 12 ) Az 58/1993. sz. regionális törvény 5. cikkének az alapeljárások tényállása megvalósulásának idején hatályos szövege.
( 13 ) Lásd a 21/1992. sz. törvény 7. cikkének (2) bekezdését és a C‑162/12. sz. ügyben benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem 12. oldalát.
( 14 ) A valamely tagállam területén nem honos fuvarozók által végzett belföldi közúti személyszállítási szolgáltatás feltételeinek megállapításáról szóló, 1992. július 23‑i 2454/92/EGK tanácsi rendelet (HL L 251., 1. o.).
( 15 ) A C-379/98. sz. PreussenElektra-ügyben 2001. március 13-án hozott ítélet (EBHT 2001., I-2099. o.) 39. pontja; a C-544/07. sz. Rüffler-ügyben 2009. április 23-án hozott ítélet (EBHT 2009., I-3389. o.) 37. pontja; a C-314/08. sz. Filipiak-ügyben 2009. november 19-én hozott ítélet (EBHT 2009., I-11049. o.) 41. pontja; a C-310/10. sz., Agafiţei és társai ügyben 2011. július 7-én hozott ítélet (EBHT 2011., I-5989. o.) 26. pontja és a C‑416/10. sz., Križan és társai ügyben 2013. január 15‑én hozott ítélet 54. pontja.
( 16 ) A C-388/92. sz., Parlament kontra Tanács ügyben 1994. június 1-jén hozott ítélet (EBHT 1994., I-2067. o.).
( 17 ) Lásd az 1073/2009/EK rendelet 30. és 31. cikkét.
( 18 ) A C-384/08. sz. Attanasio Group ügyben 2010. március 11-én hozott ítélet (EBHT 2010., I-2055. o.) 32. pontja.
( 19 ) Lásd a C-54/88., C-91/88. és C-14/89. sz., Nino és társai egyesített ügyekben 1990. október 3-án hozott ítélet (EBHT 1990., I-3537. o.) 9–11. pontját.
( 20 ) Lásd többek között a C-17/94. sz., Gervais és társai ügyben 1995. december 7-én hozott ítélet (EBHT 1995., I-4353. o.) 24–26. pontját, a C‑84/11. sz., Susisalo és társai ügyben 2012. június 21‑én hozott ítélet 18. pontját, valamint a C‑357/10–C‑359/10. sz., Duomo Gpa és társai egyesített ügyekben 2012. május 10‑én hozott ítélet 26. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.
( 21 ) Lásd többek között a gyógyszertárak üzemeltetését, illetve az üzemanyag‑forgalmazási tevékenységet érintő következő ítéleteket: a C-570/07. és C-571/07. sz., Blanco Pérez és Chao Gómez egyesített ügyekben 2010. június 1-jén hozott ítélet (EBHT 2010., I-4629. o.) 40. pontja, valamint a fenti 18. lábjegyzetben hivatkozott Attanasio Group ügyben hozott ítélet 24. pontja.
( 22 ) A fenti 20.pontban hivatkozott.
( 23 ) A fenti 20. lábjegyzetben hivatkozott Duomo Gpa ügyben hozott ítélet 40. pontja.
( 24 ) A Bizottság által előadott érvhez lásd a fenti 20. lábjegyzetben hivatkozott Duomo Gpa és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 28. pontját.
( 25 ) Lásd ehhez Wahl főtanácsnok C‑159/12–C‑161/12. sz., Venturini és társai egyesített ügyekre vonatkozó 2013. szeptember 5‑i indítványának 38. pontját.
( 26 ) Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek nem pontosítják különösebben a bizottsági eljárás folytatását és az Olasz Köztársaság által kilátásba helyezett intézkedések relevanciáját.
( 27 ) Lásd többek között a C-451/03. sz. Servizi Ausiliari Dottori Commercialisti ügyben 2006. március 30-án hozott ítélet (EBHT 2006., I-2941. o.) 29. pontját.
( 28 ) Ezzel különösen az arra történő konkrét utalás hiányzik, hogy ez az alapeljárásban irányadó körülmények között az olasz alkotmányjogban szabályozott egyenlőség alapelvének értelmében tiltható‑e, és ha igen, akkor mennyiben a saját állampolgár javára történő megkülönböztetés tilalmának alapelvéből kiindulva, valamint hogy a körülbelül a 90‑es években az EK 28. cikkhez kialakított alkotmánybírósági gyakorlat a jelen ügyre átültethető‑e, és ha igen, akkor mennyiben. Lásd ehhez az ítélkezési gyakorlathoz Maduro főtanácsnok C-72/03. sz. Carbonati Apuani ügyre vonatkozó 2004. május 6-i indítványának (EBHT 2004., I-8027. o.) 57. pontját.
( 29 ) Az áruk szabad mozgásához lásd a C-448/98. sz. Guimont-ügyben 2000. december 5-én hozott ítélet (EBHT 2000., I-10663. o.) 21–23. pontját, a szolgáltatásnyújtás szabadságához lásd a C-94/04. és C-202/04. sz., Cipolla és társai egyesített ügyekben 2006. december 5-én hozott ítélet (EBHT 2006., I-11421. o.) 30. és 31. pontját, a letelepedés szabadságához és a szolgáltatásnyújtás szabadságához lásd a fenti 27. lábjegyzetben hivatkozott Servizi Ausiliari Dottori Commercialisti ügyben hozott ítélet 29. és 30. pontját, valamint a letelepedés szabadságához lásd a fenti 21. pontban hivatkozott Blanco Pérez és Chao Gómez ügyben hozott ítélet 36. pontját.
( 30 ) A C‑111/12. sz., Ordine degli Ingegneri di Verona e Provincia és társai ügyben 2013. február 21‑én hozott ítélet 34. és 35. pontja.
( 31 ) A C-245/09. sz. Omalet-ügyben 2010. december 22-én hozott ítélet (EBHT 2010., I-13771. o.) 17. pontja.
( 32 ) A fenti 20. lábjegyzetben hivatkozott Susisalo és társai ügyben hozott ítélet 21. pontja.
( 33 ) Lásd ehhez Wahl főtanácsnoknak a fenti 25. lábjegyzetben hivatkozott Venturini és társai egyesített ügyekre vonatkozó indítványának 42., 45., 58. és 60. pontját.
( 34 ) A C-393/08. sz. Sbarigia-ügyben 2010. július 1-jén hozott ítélet (EBHT 2010., I-6337. o.) 27. és 28. pontja.

Full & Egal Universal Law Academy