A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (ötödik tanács)

2012. március 28. ( *1 )

„Közösségi védjegy — Felszólalási eljárás — Az OUTBURST közösségi ábrás védjegy bejelentése — A korábbi OUTBURST nemzeti szóvédjegy — A korábbi védjegy tényleges használata — A 40/94/EK rendelet 43. cikkének (2) és (3) bekezdése (jelenleg a 207/2009/EK rendelet 42. cikkének (2) és (3) bekezdése) — A bizonyítékokra elsőként a fellebbezési tanács előtt történő hivatkozás — A 40/94 rendelet 74. cikkének (2) bekezdése (jelenleg a 207/2009 rendelet 76. cikkének (2) bekezdése) — A 2868/95/EK rendelet 22. szabályának (2) bekezdése”

A T-214/08. sz. ügyben,

a Paul Alfons Rehbein (GmbH & Co.) KG (székhelye: Glinde [Németország], képviseli: T. Lampel ügyvéd)

felperesnek

a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) (képviselik: D. Botis és P. Geroulakos, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

a többi fél az OHIM fellebbezési tanácsa előtti eljárásban:

Hervé Dias Martinho (lakóhelye: Plessis-Trévise [Franciaország]),

Manuel Carlos Dias Martinho (lakóhelye: Plessis-Trévise),

az OHIM második fellebbezési tanácsának a Paul Alfons Rehbein (GmbH & Co.) KG, valamint Hervé Dias Martinho és Manuel Carlos Dias Martinho közötti felszólalási eljárással kapcsolatban 2008. március 13-án hozott határozata (R 1261/2007-2. sz. ügy) ellen benyújtott keresete tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (ötödik tanács),

tagjai: S. Papasavvas elnök, V. Vadapalas és K. O’Higgins (előadó) bírák,

hivatalvezető: S. Spyropoulos tanácsos,

tekintettel a Törvényszék Hivatalához 2008. június 9-én benyújtott keresetlevélre,

tekintettel a Törvényszék Hivatalához 2008. október 31-én benyújtott válaszbeadványra,

tekintettel a Törvényszék Hivatalához 2009. január 12-én benyújtott válaszra,

tekintettel a felperes által a Törvényszék iratok előterjesztésére vonatkozó felhívására adott válaszra,

tekintettel az OHIM által a Törvényszék írásban feltett kérdésére adott válaszra,

a 2011. november 24-i tárgyalást követően,

meghozta a következő

Ítéletet

A jogvita előzményei

1

2005. március 2-án Hervé Dias Martinho és Manuel Carlos Dias Martinho a közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20-i 40/94/EK módosított tanácsi rendelet (HL 1994. L 11., 1. o., magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 146. o.) (helyébe lépett a közösségi védjegyről szóló, 2009. február 26-i 207/2009/EK tanácsi rendelet [HL L 78., 1. o.]) alapján közösségi védjegybejelentést nyújtottak be a Belső Piaci Harmonizációs Hivatalnál (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM).

2

A lajstromoztatni kívánt védjegy a következő ábrás megjelölés volt:

3

A lajstromozást többek között a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, felülvizsgált és módosított, 1957. június 15-i Nizzai Megállapodás szerinti 18. és 25. osztályba tartozó alábbi áruk tekintetében kérték, az egyes osztályokra vonatkozóan az alábbi leírással:

—

18. osztály: „Utazótáskák és bőröndök, esernyők, levéltárcák, erszények nem nemesfémből, kézitáskák, hátizsákok, kerekes táskák, útitáskák, strandtáskák, piperetáskák (üresen)”,

—

25. osztály: „Ruházati cikkek, cipők, kalapáruk, ingek, bőr- és műbőr-ruházat, övek (ruházat), kesztyűk (ruházat), sálak, hurkolt/kötöttáruk, zoknik, papucsok, strandlábbelik, síbakancsok, sícipők és sportlábbelik, alsóneműk, kezeslábasok, nevezetesen szörfruhák, síruhák”.

4

A közösségi védjegybejelentést a Közösségi Védjegyértesítő2005. szeptember 26-i 39/2005. számában hirdették meg.

5

2005. december 23-án a felperes, a Paul Alfons Rehbein (GmbH & Co.) KG a 40/94 rendelet 42. cikke (jelenleg a 207/2009 rendelet 41. cikke) alapján felszólalást nyújtott be a bejelentett védjegy lajstromozásával szemben, a fenti 3. pontban említett valamennyi áru vonatkozásában.

6

A felszólalás a Németországban 1999. augusztus 31-én 39940713. számon, a Nizzai Megállapodás szerinti 25. osztályba tartozó „Ruházati cikkek, cipők, kalapáruk” leírásnak megfelelő áruk tekintetében lajstromozott, OUTBURST szóvédjegyen alapult.

7

A felszólalás a korábbi védjegy árujegyzékében szereplő valamennyi árura vonatkozott.

8

A felszólaló a felszólalás alátámasztásaként a 40/94 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontjában (jelenleg a 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontja) foglalt okra hivatkozott.

9

2006. július 10-én Hervé Dias Martinho és Manuel Carlos Dias Martinho a 40/94 rendelet 43. cikke (2) és (3) bekezdésének (jelenleg a 207/2009 rendelet 42. cikkének (2) és (3) bekezdése) megfelelően kérte, hogy a felperes szolgáltasson a korábbi védjegy tényleges használatára bizonyítékot.

10

2006. július 12-i levelével az OHIM felhívta a felperest, hogy két hónapos határidőn belül, azaz legkésőbb 2006. szeptember 13-ig terjessze elő az említett bizonyítéko(ka)t.

11

2006. szeptember 11-én az e levélre adott válaszában a felperes a következő bizonyítékokat terjesztette elő:

—

vezető tisztségviselőjének 2006. augusztus 25-én kelt írásbeli nyilatkozata, amelyben az említett személy kijelenti, hogy leányvállalata, a Heinrich Nickel GmbH & Co. KG 2000 óta széles körben használta a korábbi védjegyet sportruházati cikkek tekintetében, továbbá a 2000 és 2005 közötti időszak minden egyes éve tekintetében feltüntette az e védjeggyel jelölt ruházati cikkek e leányvállalat által történt értékesítéséből származó összegeket, valamint e ruházati cikkek mennyiségét,

—

egy, a 2000 és 2005 közötti időszak minden egyes éve tekintetében a korábbi védjeggyel jelölt ruházati cikkek értékesítéseit ügyfelenkénti bontásban tartalmazó listát, egy, az ugyanezen értékesítéseket, de azokat ruházaticikk-fajták szerinti bontásban tartalmazó listát, különféle megrendeléseket, szállítóleveleket és számlákat, két – üzleti kiállításokra/vásárokra készült – katalógusból (amelyek közül az egyik 2004 augusztusi) származó két oldal, ruházati cikkekről készült fényképek, ruházati cikkek címkéi és két oldal egy akciós termékeket tartalmazó szóróanyagból, mindezen okirati bizonyítékokat a fent említett írásbeli nyilatkozathoz mellékelték,

—

egy másik társaság vezető tisztségviselőjének 2006. szeptember 4-én kelt írásbeli nyilatkozata, amelyben az kijelenti, hogy e társaság a korábbi védjeggyel jelölt sportruházati cikkeket vásárolt a Heinrich Nickeltől, és azokat – legalább 2000 óta – kiskereskedelmi üzleteiben „nagy mennyiségben” továbbértékesítette, pontosan meghatározva a 2000 és 2005 közötti időszak minden egyes éve tekintetében e vásárlások összegét, valamint a vásárolt ruházati cikkek mennyiségét.

12

2007. június 26-i határozatával a felszólalási osztály a felszólalást teljes egészében elutasította, azzal az indokkal, hogy a felperes nem szolgáltatott bizonyítékot a korábbi védjegy tényleges használatára.

13

A felperes 2007. augusztus 8-án a 40/94 rendelet 57–62. cikke (jelenleg a 207/2009 rendelet 58–64. cikke) alapján fellebbezést nyújtott be a felszólalási osztály határozata ellen az OHIM-hoz. 2007. október 23-án benyújtotta az OHIM-hoz a fellebbezésének indokait kifejtő beadványt, amelyhez mellékletként – az első fokon előterjesztett bizonyítékokon felül – további kiegészítő bizonyítékokat csatolt.

14

2008. március 13-i határozatával (a továbbiakban: megtámadott határozat) az OHIM második fellebbezési tanácsa elutasította a fellebbezést. A felperes által 2006. szeptember 11-én előterjesztett bizonyítékokat (lásd a fenti 11. pontot) illetően a fellebbezési tanács úgy ítélte meg, hogy azok „összességükben” nem elegendők a korábbi nemzeti védjegy tényleges használatának bizonyítására. Ami a további bizonyítékokat illeti, a fellebbezési tanács a 40/94 rendelet 43. cikkének (2) és (3) bekezdésére, valamint a 40/94 rendelet végrehajtásáról szóló, 1995. december 13-i 2868/95/EK bizottsági rendelet (HL 1995. L 303., 1. o., magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 189. o.) 22. szabályának (2) bekezdésére való hivatkozással azt állapította meg, hogy e bizonyítékokat elkésve, az OHIM által meghatározott határidő lejártát követően nyújtották be (lásd a fenti 10. pontot), és nincsenek a késedelmes előterjesztés indokolására alkalmas új ténybeli elemek. E körülmények alapján a fellebbezési tanács úgy vélte, hogy az összetéveszthetőség fennállásának feltételeit nem szükséges vizsgálni.

A felek kereseti kérelmei

15

A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

—

helyezze hatályon kívül a megtámadott határozatot,

—

az OHIM-ot kötelezze a költségek viselésére.

16

Az OHIM azt kéri, hogy a Törvényszék:

—

utasítsa el az első jogalapot mint megalapozatlant,

—

amennyiben úgy ítéli meg, hogy a jelen ügyben a 2868/95 rendelet 22. szabályának (2) bekezdése alkalmazandó, a második jogalapot, mint megalapozatlant szintén utasítsa el, a keresetet teljes egészében utasítsa el, és a felperest kötelezze a költségek viselésére,

—

amennyiben úgy ítéli meg, hogy a jelen ügyben a 2868/95 rendelet 22. szabályának (2) bekezdése nem alkalmazható, az ügyet utalja vissza a fellebbezési tanácshoz annak érdekében, hogy az mérlegelési jogkörét a 40/94 rendelet 74. cikke (2) bekezdésének (jelenleg a 207/2009 rendelet 76. cikke (2) bekezdésének) megfelelően gyakorolhassa, és az OHIM-ot kizárólag a saját költségeinek viselésére kötelezze.

A jogkérdésről

17

A felperes két jogalapra hivatkozik: a 40/94 rendelet 43. cikke (2) és (3) bekezdésének és 76. cikke (1) bekezdése f) pontjának (jelenleg a 207/2009 rendelet 78. cikke (1) bekezdése f) pontjának), valamint a 2868/95 rendelet 22. szabálya (3) bekezdésének együttesen értelmezett rendelkezéseinek megsértésére, illetve a 40/94 rendelet 74. cikke (2) bekezdésének és a 2868/95 rendelet 22. szabálya (2) bekezdésének együttesen értelmezett rendelkezéseinek megsértésére.

18

Az első jogalap azt a kérdést veti fel, hogy a felperes által a felszólalási osztály előtti eljárás során a meghatározott határidőn belül előterjesztett bizonyítékok vajon jogilag kellőképpen alátámasztották-e a korábbi védjegy tényleges használatát, másrészt pedig azt a kérdést, hogy a fellebbezési tanácsnak azokat a bizonyítékokat is figyelembe kellett volna-e vennie, amelyeket elsőként hozzá terjesztettek be.

A 40/94 rendelet 43. cikke (2) és (3) bekezdésének és 76. cikke (1) bekezdése f) pontjának, valamint a 2868/95 rendelet 22. szabálya (3) bekezdésének együttesen értelmezett rendelkezéseinek megsértésére alapított, első jogalapról

19

Amint az a 40/94 rendelet kilencedik preambulumbekezdéséből is következik, a jogalkotó úgy ítélte meg, hogy valamely korábbi védjegy oltalma csak akkor indokolt, ha azt ténylegesen használták. Ezzel a preambulumbekezdéssel összhangban a 40/94 rendelet 43. cikkének (2) és (3) bekezdése előírja, hogy valamely közösségi védjegy bejelentője kérheti annak igazolását, hogy a korábbi védjegy a felszólalás tárgyát képező védjegy bejelentésének meghirdetését megelőző öt év során tényleges használat tárgyát képezte azon a területen, ahol oltalom alatt állt.

20

A 2868/95 rendelet 22. szabályának (3) bekezdése értelmében a használat igazolására szolgáló bizonyítékoknak a korábbi védjegy használatának helyére, idejére, mértékére és jellegére kell vonatkozniuk (lásd a Törvényszék T-325/06. sz., Boston Scientific kontra OHIM – Terumo [CAPIO] ügyben 2008. szeptember 10-én hozott ítéletének [az EBHT-ban nem tették közzé] 27. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

21

A tényleges használat fogalmának értelmezésénél figyelembe kell venni azt a tényt, hogy annak a követelménynek, hogy a korábbi védjegynek tényleges használat tárgyát kell képeznie ahhoz, hogy a közösségi védjegybejelentéssel szemben előterjesztett felszólalásban hivatkozni lehessen rá, az a jogszabályi indoka, hogy akkor is korlátozza a két védjegy közötti összeütközéseket, ha ennek nincs a védjegy piacon betöltött tényleges szerepéből eredő valódi gazdasági indoka (a Törvényszék T-174/01. sz., Goulbourn kontra OHIM - Redcats [Silk Cocoon] ügyben 2003. március 12-én hozott ítéletének [EBHT 2003., II-789. o.] 38. pontja). A fenti 19. és 20. pontban említett rendelkezéseknek azonban nem céljuk, hogy a kereskedelmi sikert értékeljék, sem az, hogy valamely vállalkozás gazdasági stratégiáját ellenőrizzék, vagy hogy a védjegyek védelmét azok jelentős mértékű kereskedelmi használata esetére korlátozzák (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T-203/02. sz., Sunrider kontra OHIM - Espadafor Caba [VITAFRUIT] ügyben 2004. július 8-án hozott ítéletének [EBHT 2004., II-2811. o.] 36. és 38. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

22

Valamely védjegy akkor képezi tényleges használat tárgyát, ha alapvető rendeltetésének megfelelően használják: hogy a védjegy biztosítsa azon áruk vagy szolgáltatások eredetének azonosíthatóságát, amelyekre vonatkozóan a védjegyet lajstromozták, abból a célból, hogy ezeknek az áruknak és szolgáltatásoknak piacot hozzon létre vagy tartson fenn, kivéve a szimbolikus jellegű használatot, amelynek egyetlen célja a védjegy által létrehozott jogok fenntartása (lásd analógiaként a Bíróság C-40/01. sz. Ansul-ügyben 2003. március 11-én hozott ítéletének [EBHT 2003., I-2439. o.] 43. pontját). Ráadásul a védjegy tényleges használatának követelménye megkívánja, hogy a védjegyet – úgy, ahogyan az a vonatkozó területen oltalom alatt áll – nyilvánosan és a külvilág felé használják (a fent hivatkozott VITAFRUIT-ügyben hozott ítélet 39. pontja, lásd még ebben az értelemben és analógiaként a fent hivatkozott Ansul-ügyben hozott ítélet 37. pontját).

23

A védjegyhasználat ténylegességének mérlegelésének azon tények és körülmények összességén kell alapulnia, amelyek alapján megállapítható, hogy a védjegy kereskedelmi használata valóságos-e, idesorolhatók különösen az érintett gazdasági szektorban igazoltnak tekintendő olyan használatok, amelyek feladata az, hogy a védjeggyel ellátott áruk és szolgáltatások számára megteremtsék és fenntartsák a piaci részesedést, az áruk és szolgáltatások természetét, a piac jellegzetességeit, valamint a védjegy használatának mértékét és gyakoriságát (a fenti 21. pontban hivatkozott VITAFRUIT-ügyben hozott ítélet 40. pontja, lásd még analógiaként a fenti 22. pontban hivatkozott Ansul-ügyben hozott ítélet 43. pontját).

24

Ami a korábbi védjegy használatának jelentőségét illeti, figyelembe kell venni különösen egyrészt a felhasználási cselekmények összességének kereskedelmi mértékét, másrészt a védjegy használatának időtartamát és gyakoriságát (a Törvényszék fenti 21. pontban hivatkozott VITAFRUIT-ügyben hozott ítéletének 41. pontja és a T-334/01. sz., MFE Marienfelde kontra OHIM - Vétoquinol [HIPOVITON] ügyben 2004. július 8-án hozott ítélet [EBHT 2004., II-2787. o.] 35. pontja).

25

Valamely korábbi védjegy tényleges használatának konkrét esetben történő megvizsgálásához az eset összes releváns tényezőjét figyelembe vevő átfogó mérlegelést kell végezni (a fenti 21. pontban hivatkozott VITAFRUIT-ügyben hozott ítélet 42. pontja). Ezenkívül valamely védjegy tényleges használatát nem lehet valószínűség vagy feltételezések alapján igazolni, ehhez konkrét és objektív bizonyítékokra kell támaszkodni, amelyek bizonyítják az érintett piacon történő tényleges